2008. január 22., kedd

Mindent szervezetten



















"Tisztában vannak azzal, hogy Fekete-Afrikába segélyt vinni nem veszélytelen?" - kérdezte az Afrikát többször megjárt angol tévés a bamakóba induló csapatot. Akkor vigyorogva rángatták a vállukat, kalandra készen, lelki szemeik előtt az ajándékoktól meghatódott fekete gyerekek. A rengeteg élelmet, ruhát, taneszközöket, játékokat egységcsomagokba porciózták, majd elindultak a tavalyi futamon.

Mauritániába érve tárult eléjük igazán az afrikai szegénység. Bár az adományok célpontja Bamakó volt, az egyik part menti halászfaluban úgy gondolták megállnak, és kiosztanak néhány dobozzal.

A faluba érve rögtön az autó köré sereglett vagy húsz asszony, és legalább ennyi gyerek. A sofőr kiszállt, és hátrament, szemével a törzsfőnököt kereste. Azt mondták ugyanis a szervezők, hogy ha adományt osztanak valahol, azt mindig a törzsfőnök jelenlétében tegyék. Az adott falu vezetőjeként ugyanis, bármi történik rendet tud teremteni.

A törzsfőnök meg is érkezett két segédjével. A futam résztvevője felnyitotta a terepjáró hátát, és kipakolt három doboznyi ajándékot. Itt követte el a hibát, ugyanis a dobozokat átadta a törzsfőnöknek. Azt ugyanis elfelejtették, hogy az ajándékok kiosztásánál ugyan jelen kell lennie a főnöknek, de semmiképp nem szabad neki odaadani az ajándékokat. Ő ugyanis egyáltalán nem osztja ki, hanem elteszi és eladja.

Így hősünk csak annyit vett észre, hogy a törzsfőnök és társai egyszer csak eltűnnek az ajándékokkal. Már éppen csukta volna le a csomagtartó ajtaját, amikor elszabadult a pokol. Rengeteg kéz ragadta meg, és húzták, tépték a ruháját. Mások nem engedték hogy lecsukja az ajtót, hanem benyúltak és rángatták ki az autóból amit értek. Néhány másodperc alatt játszódott le a dolog, az autó vezetőjének csak az volt a tudatában, hogy meg akarják lincselni, azonal el kell tűnnie innen.

Mikor a kirángatott dobozok egy pillanatra lefoglalták a támadókat, lecsapta a kocsi ajtaját, és előreverekedte magát az ajtóhoz és bepattant. Társa az anyósülésen ülve nem is látta hogy mi a helyzet, csak hogy rengetegen tolonganak az autó körül. Elindították a motort, de csak lépésben tudtak haladni. Mikor végre félreálltak az útból, előkerültek a kövek. Záporoztak a kocsira a kisebb-nagyobb kődarabok, a bamakósok pedig a lehető leggyorsabban elhúztak a faluból.

Bamakóban már szervezettebben ment az adományozás, de a kis halászfalus eset azóta is rémálmaik része. (index oldalról)

Nincsenek megjegyzések: